Kezdetben, sok ezer évvel ezelõtt nem létezett olyan fogalom, hogy pénz. Az akkori társadalom áruért cserélt árut. Az ilyen kereskedelem nagyon nehéz volt, hiszen az áru több esetben (pl. élõállat) nem volt tárolható, azonnal el kellet "költeni". Kialakult ezért a pénz, amely képes értéket tárolni, helyettesíti az árut, ugyanakkor kicsi a helyigénye, könnyen kezelhetõ, valamint mások által is elfogadott. A különbözõ földrajzi területeken különbözõ dolgok terjedtek el pénzként, a kagylóktól kezdve a színesfémekig. Az ezt követõ idõszakban a pénz sokat fejlõdött, elterjedtek a színesfémbõl készült pénzérmék, melyekre a pénzverõ által hitelesítések kerültek, és ezt már más országokban is elfogadták. Késõbb a nyomtatás feltalálásával kialakult a papírpénz, mely a kibocsátó számára elõnyösebb, hiszen elõállítási költsége kisebb, mint a pénzérméé.
Pár évtizeddel ezelõtt megjelent a pénz egy alternatív formája, a hitelkártya, amit a köznyelv plastic money, azaz mûanyag pénznek csúfol. A hitelkártya már szakít a hagyományos pénz fogalmával és funkcióival, hiszen ebben az esetben pénzünket a kártyát kibocsátó bankban tartjuk, és az ottani számlánkra csak hivatkozunk a hitelkártya segítségével. Minden vásárlás, kifizetés, egy banki átutalásnak felel meg, tényleges pénzmozgás, csak a különbözõ hitelkártyák bankjai között történik. A hitelkártya ebben a formában tehát nem tárol értéket, a valódi érték csak a bankban jelenik meg.
A digitális pénzzel elérkeztünk egy olyan korszakhoz, ahol a pénz újra egy új formát ölt. Ennek a pénznek már nincs konkrét alakja, megjelenése függ a hordozójától, lehet az egy számítógépen tárolt fájl, vagy egy chipkártyában tárolt memóriarészlet. Az azonban közös, hogy maga az érték egy digitális bitsorozatként tárolódik. A digitális pénz megõrzi a készpénz elõnyös tulajdonságait, sõt további kényelmet és biztonságot nyújt használójának.
A papírpénz és a pénzérmék eddig alakjuk és a bennük elrejtett biztonsági módszerek biztosították, hogy a pénz eredeti, az állam által közvetve kibocsátott valamint más nemzetek által is elfogadott fizetõeszköz. A digitális pénz esetében az tekinthetõ hiteles pénznek, amit a kibocsátó bank digitális aláírásával lát el. A digitális aláírás, és a mögötte rejlõ algoritmusok biztosítják a digitális pénz eredetiségét, hamisíthatatlanságát.
A digitális pénz elõnyös tulajdonságaihoz tartozik, hogy gazdaságos is a használata. A The Boston Consulting Group felmérése alapján a mûködési költség tranzakciószámra viszonyított arány a digitális pénznél a legkisebb.Látható hogy a digitális pénzre való áttérés nem csupán kényelmi szempontból lenne elõnyös, hanem gazdasági haszonnal is járna.
A pénznek könnyen felhasználhatónak kell lennie, továbbá bizonyos biztonsági követelményeknek kell megfelelnie, így többek között anonimitást kell biztosítani használójának, ellophatatlannak kell lennie. Hiszen a digitális pénz csak abban az esetben válthatja fel a mai hétköznapokban használt pénzt, ha képes a pénz régi funkcióit megõrizve újakat kínálni felhasználóinak, és ezzel meggyõzni a pénzvilágot a hagyományos pénzrõl a digitálisra való áttérésre.
Biztonság: A mai pénzeket hamisítani nehéz, de egy olyan pénzt, ami csak bitekbõl áll, nagyon könnyû lenne gyártani vagy másolni. A legveszélyesebb ezek közül a duplán elköltés, amikor ugyanazt a pénzt lemásoljuk, és több helyen használjuk fel. Ezeket az illegális mûveleteket meg kell akadályozni, vagy legalább is detektálni kell. A mai rendszerek a duplán elköltést csak utólag tudják megállapítani, és ennek alapján tudnak büntetni.
Anonimitás: A pénzt használó felek anonimitását meg kell õrizni. Nem szabad megengedni, hogy valaki ki fel tudja térképezni az emberek vásárlási szokásait, vagy lenyomozza egyes személyek pénzforrásait. A tranzakciós rendszerekben, mint a csekkek és a bankkártya, a pénzmozgás teljesen nyomonkövethetõ. A ma használt protokollok különbözõ mértékekben valósítják meg ezt az anonimitást.
Elfogadottág: A digitális pénzt úgy kell megalkotni, hogy a felhasználók ne legyenek egyetlen bankhoz se kötve. A különbözõ bankok fogadják el az egymás által kibocsátott bankjegyeket.
Aprópénz: A mai pénznél megszoktuk, hogy ha kisebb címletre van szükségünk, akkor nagyobb címletünket tetszõlegesen felválthatjuk. A digitális pénznél is természetesen léteznek különbözõ címletek, sõt sokkal több, mint a hagyoményos pénz esetében.
Off-line mûködés: A két fél úgy tud fizetni egymásnak, hogy nem szükséges egy harmadik authentikáló fél. Ez a megvalósítás nagyon veszélyes, és ezért kevés mai rendszer használja, és õk is csak különbözõ korlátokkal.
Skálázhatóság: Egy rendszer csak abban az esetben mondható használhatónak, ha újabb felhasználók megjelenésekor nem keletkezik észrevehetõ lassulás. Ennek alapján egy központi kiszolgáló erõsen limitálhatja a rendszer méretét. Mivel a duplán költést legtöbbször úgy akadályozzák meg, hogy egy adatbázist vezetnek a pénzekrõl, ezért ennek az adatbázisnak a kezelése és elosztottsága is a skálázhatóságon érezteti hatását.
Hardver függõség: Mivel a digitális pénz körül nagyon nagy a titkosítás, és ezekhez nagy számolási igény párosul, ezért a digitális pénz csak kisegítõ hardverekkel együtt lehet használni. A pénz tárolásához is elektronikus adatrögzítõket kell használni. Manapság a smart-card -ok vannak ilyen célokra felhasználva.