A digitális pénzt, hogy ne lehessen többször elkölteni, sorszámmal látják el. A sorszám egyedi és megfelelõen hosszú ahhoz, hogy ne fordulhasson elõ a pénz lejárati idején belül mégegyszer. Mivel a bank nem fogja kétszer ugyanazt a sorszámú pénzt visszaváltani, a duplán költés ellen a bank így védve van. A felhasználót az védi meg, hogy pénzét biztonságban tartja, hogy senki se másolhassa le. A sorszám nyilvántartása kapcsán kétféle megoldás létezik:
- A bankhoz beérkezett sorszámokat tartják nyilván (Pl.: Ecash)
- A forgalomban lévõ sorszámokat tartják nyilván (Pl.: NetCash)
Amikor csak a beérkezett sorszámokat tartják nyilván, akkor ehhez hatalmas adatbázis szükséges, amiben a sorszámok csak gyûlnek, és a keresés egyre lassab lesz. Ha valaki digitális pézt akar a bankba beváltani, akkor elõször a bank megvizsgálja, hogy a pénz sorszáma benne van-e az adatbázisában, és csak akkor engedélyezi a feltöltést, ha a sorszám még nem szerepelt. Elõny viszont, hogy az anonimitás a pénzletöltõ részérõl biztosítva lesz, hiszen, a bank a kibocsájtáskor nem is tud a sorszámról. Ezt a vak-aláírással (blind signature) lehet biztosítani.
A másik esetben csak a frogalomban lévõ pénzek sorszáma van az adatbázisban, így ez az adatbázis méreteit tekintve kisebb, és ezáltal gyorsabb is. Digitális pénz beváltásakor a sorszámnak szerepelnie kell az adatbázisban, különben a pénz bizonyosan egyszer már el lett költve. Gyengéje azonban a rendszernek, hogy a sorszámot a bank adja, így digitális pénz kiváltásakor megjegyezheti, és a késõbbiekben is nyomon tudja követni a pénz mozgását. Véleményem szerint nem nyújt erõs védelmet az a gyakorlatban alkalmazott megoldás sem, hogy a pénz többszöri átváltásával próbálják a nyomkövetést nehézzé tenni.