A digitális pénz attól hiteles, hogy a bank aláírja. Ilyen aláírást csak az tud produkálni, aki birtokában van a bank privát titkosító kulcsának, ez pedig jobb esetben csak maga a bank. Ha meg akarunk gyõzõdni, hogy egy tetszõleges bitsorozat érvényes pénzt takar, akkor a bank publikus kulcsával kikódoljuk a bitsorozatot, és ha az így nyert bitsorozat értelmes pénzt formátumot mutat, akkor az pénz és hiteles.
Minden digitális pénz kibocsátáskor kap egy lejárati idõpontot, amikortól kezdve a pénzt már nem lehet használni. Ennek az idõnek a megfelelõ megválasztásával kontrollálni lehet az ügyfeleknél levõ pénzek mennyiségét. Valamint ez az idõintervallum az, amilyen idõközönként a bank kulcsot cserél. A kulcscserének nagy jelentõsége van a biztonságos mûködés miatt.
Minden bankjegy egyedi, véletlen sorszámmal van ellátva. Ez a sorszám olyan nagy tartományból van választva, hogy nagyon kicsi a valószínûsége, hogy a pénz érvényességi ideje alatt még egy ilyen sorszámú pénz generálódik. A sorszám azt a célt szolgálja, hogy az adott pénzt ne lehessen többször elkölteni. A bankba visszaérkezõ digitális pénz sorszámát a bank megjegyzi, és az adott pénz lejárati idejéig tárolja. Ha ez idõ alatt egy ugyanilyen sorszámú, ugyanilyen címletû pénz jelenik meg, akkor a bank azt a pénzt hamisnak minõsíti, és duplánköltés kísérletnek minõsíti az esetet. A digitális pénz nyomonkövethetetlensége miatt fontos, hogy a sorszámot a bank ne ismerje. A sorszámot a felhasználónak kell választania. Erre való a vak aláírás protokollja.
A sorszám, a lejárati idõ, és az érték együtt van lekódolva a bank privát kulcsával.
<sorszám, lejárati idõ, érték>^BK-1Egy kódolatlan pénz formátuma:
SerialNum: AEF123E4345E128737EE1223AA0012 ExpDate: 01-01-1997 Value: 1000A lekódolt pénz értelmetlen bitsorozatnak tûnik, de ha a bank publikus kulcsával visszakódoljuk, akkor az elõbbi formátumot kell kapnunk.